Az óceán mélyén talált karkötő
Miután Nohala hazaért, elhatározta, hogy miután evett egy kicsit, elmegy búvárkodni. Így is tett. A hűtőjükben volt egy fél szendvics, azt vette ki és ette meg. Írt egy papírcetlin a szüleinek, hogy elmegy búvárkodni, és miután összeszedte a cuccait, el is ment.
Imádott a vízben lenni, ha szomorú volt, ha örült, mindig, mindig. A víz, az óceán szinte a második otthonává vált. Most is nagyon élvezte. Nézte a halakat, a növényzetet és az egész élőközösséget. Néha, ha leúszott az aljára, fura tárgyakat talált: egy fél ládát, egy lakatot, szerszámokat, nyakláncokat... Most is kedve támadt egy kis keresgéléshez. Odébb úszott, mert itt sűrű növényzet takarta az alját. Úszott, úszott, és egyszer csak egy kis tárgyat vett észre a homokban. Megfogta és felúszott vele.
Amikor a parton jobban megnézte, láthatta, hogy egy szép karkötőt tart a kezei közt. Ekkor ijedtében hátraugrott és elejtette. Mitől ijedt meg? Attól, hogy a karkötő elkezdett növekedni. Akkorára nőtt, hogy ha akart volna, átfért volna rajta. Akart-nem akart, a karkötő beszívta, és eltűnt. Volt Nohala, nincs Nohala.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése